Never Give Up.!

"Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni."

Hazudj már valami szépet
Elhiszem majd az egészet
Legyen kert és benne virágok
Törpe is kell meg óriások
És te is legyél ott kérlek
Ha hívlak hazudni szépet
Csak igazat ne! Az fájna
Csak egyszer...utoljára

"A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe - íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése."

"Problémáinkat nem tudjuk ugyanazon a gondolkodási szinten megoldani, amelyen akkor álltunk, amikor ezeket létrehoztuk."

"Diplomata az, aki úgy tud elküldeni a fenébe, hogy szinte várod, hogy indulhass."

"Úgy élj, hogy tiszteletben tartsd minden más ember jogát az élethez, a gazdasági és a kulturális fejlődéshez, függetlenül a lakóhelyüktől, etnikai hovatartozásuktól, nemüktől, állampolgárságuktól, státuszuktól vagy hiedelemrendszerüktől."

Mint egymást kioltó és tápláló két elem. Fáj ha vagy és mégjobban, ha nem.

Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az soha sem fog sirásra

Ha völgy leszel, Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár. De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem. 

                                                                                             

Jaj Istenem
bűnbe estem,
mert szívemre
írt kerestem
fogva tartja
minden estem
láza gyötri,
rázza testem
tüze éget
szívembe mar
hol mosolyt,
hol könnyeket csal.

Jaj Istenem
segíts nekem
megőrjít e
nagy szerelem
szívem dobban
egyre jobban
vadabbul és
hangosabban,
úgy érzem, hogy
belehalok
nélküle én
senki vagyok.

Jaj Istenem
mi lett velem
ezernyi tű
szúrja lelkem,
mindenemet
lángra gyújtja
karját egyre
felém nyújtja
régi vágyam
itt legbelül
újra éled
beteljesül.

Jaj mit tettem
jaj mit tettem
amikor én
őt megleltem,
szelek szárnyán
útra keltem
szívemből
dalt énekeltem
szerelemmel
megszerettem
megszerettem
rabja lettem.

Ha te völgy vagy
Én hűs patak benne  
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette

Ha út leszel,
Én a szekér rajta Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én... 
 

Szeretlek.
Ha te a szekér,
Én majd a pajta

Ha mese leszel,
Én gyermek, ki hallgat,
Ha gyermek leszel,
Én dal ki elaltat.

Ha irka leszel,
Én majd a lapja
Ha te az irkalap,
Én a vers rajta.

Ha vers leszel,
Én toll, mi leírja,
Ha te a toll,
Én sötétkék tinta.

Ha telihold leszel,
Én egy kis csillag,
Ha csillaggá leszel,
Kiválasztalak

Eggyszer eggyüt voltam a világ legszebb lányával boldogok voltunk,Szerelmünk tüzes volt de vége már nem vagyunk eggyüt s talán már nem is leszünk de én csak bízni tudok hogy eggyszer megint eggyüt leszünk, De ha már nem is leszünk eggyüt én akkor is szeretni fogom míg a koporsómba nem megyek s a halál el nem  szólít e élő világból

                                                                                    Humoros versek                                                                                   

Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
Amott a kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.

Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek.
A zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedő párok.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét.

Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.
Delelőn az ipart agróban űzi,
Faszára a nőket huszasával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.

Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja,
Viszeres seggén lóg szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ő már pinát, csupán csak nyugalmat.
Valaha egykor ő volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne.

De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irígység bántja Györgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
S gondolata támad, mely aljas és kajla:
"Majd elintéz téged a királyi szajha!"        

Mint dámszarvas, kit seggbelőtt az ármány,
Fut sötét erdőbe szegény Miklós árván.
Együgyü szívében csak egy terv világol,
Hogy a nehéz versenyből győztesen kilábol.
Ösztökélte bátyja, - minden szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes!
Ravaszul beszél, véka alá rejtve
Csúf terve, hogy öccsét elveszejtse.

A hold meszes segge felkúszott az égre
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, veri, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Hé paraszt! Süvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsellér fickónak áll itt hős lovagi torna!
Én paraszt? Füstölög és fogat csikorgat,
Iszonyú hímtagja vészjóslón horkad.

S mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
Lesúlyt hős Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S siet, hogy a nemes harcból le ne késsen.
Amíg a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte őt Miklós, keservesen nyögött,
"Ha kedves az életed, baszd meg azt a dögöt!"

Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka,
Most búsan ténfergek rossz picsákat nyalva.
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot,
S ványadt pöcsét rázva keservesen morgott,
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedőn:
Remélem nem visznek ki téged is lepedőn.

Miklósnak dermeszti szívét, amit látott,
Eléje Johanna nagy picsája tátog.
Bozontos szőrök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek űrmértéke úgy harminchat uncia.

Nem szívbajos Miklós, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Ugy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós a királyné, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.

Ám harminc után már hervad a lotyó,
Bár Miklós még serényen dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
Meghalt a királyné! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek.
Taszigálják, rúgják valagba és hasba,
Diadalmas pöcsét verik nehéz vasba.

Lődörög Miklós, mint lófasz a lébe,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnőnket e paraszt, a halálba baszta!
Felujjong a király - Lovaggá lesz ütve!
Igy szóla Miklósnak, ki áll szemlesütve.

Kívánsz szűz leánykát? Telt valagút? Ringót?
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
Mert a szerelmet ajzó szél, ha eljöve tavasszal
A fél világ nem tudta őt ellátni fasszal.
De te méltó voltál a királyi dögre

Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen..."

,,A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett."

,,Van aki könnyen kapja meg azt, akit szeret, van aki sír és szenved. Van aki
könnyek nélkül tud feledni, és van aki meghal, mert igazán tud szeretni."

,,Hiába ültetünk sírodra virágot,
eltemettünk ide egy egész világot."

"A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra."

 ,,Furcsa, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szivedet, de te még mindig szereted azokkal az apró darabokkal."

"Ha porba írunk egy szót, elfújja a szél! Ha a szívünkbe véssük, az örökké bennünk él! Én a szívembe véstem egy szót, s egy nevet. A szó: SZERETLEK. A név: a Te neved."

 ,,Ha majd sírom mellett állsz
S engem többé nem látsz
Írd a homokba csendesen
Őt valaha szerettem..."

Amelyik szerelem elmúlt, sosem volt igaz!

Próbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni!

Akárhány szívet megdobogtathatsz, az enyém érted dobog örökké!

Eltűnődöm, mennyit vártam Rád... hosszú évek, több mint gondolnád, eltűnődöm, mennyit álmodoztam én, smi eddig álom volt, most mind enyém!

Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

Te vagy az első, kinek hinni tudtam, Te vagy az első, kinek nem hazudtam. Te vagy az első kit szívből szeretek, Te vagy az első, kit soha nem feledek!

Szép volt a sorstól, hogy utamba, ejtett, hogy minden csókod a számon felejtett. Még csak akkor tenne szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged!

Ki azt mondja: imád, sose hidd el szavát. Ki azt mondja szeret, talán igaz lehet. De az, ki rád néz, hallgat, nem beszél, és nem szavalgat annak add egész szívedet, mert az forrón és hün szeret!

... Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki, amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki! 

Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele, és ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeressd!

Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy fájdalmat okozzon nekünk!

 Fáj olyant szeretni, Kit nem érhetsz el, Aki szinte azt se tudja, hogy létezel, Tudni, hogy nem kellettél Neki, Érezni, hogy más is szereti, Olyan aki el is érheti.

Ha majd sírom mellett állsz
S engem többé nem látsz
Írd a homokba csendesen
Őt valaha szerettem..."

 ,,Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett